Prológus

*Jeremy szemszöge


-Lydia kész vagy már?!Az első nap és rád kell várni,gyönyörűen kezdenénk az  évet,ha miattad késnénk.-kiabálok Lydia szobája előtt.

-Jeremy,én félek,hogy milyen lesz az első napunk.  Tavaly,amikor elsősök voltunk,senki sem kedvelt.Mindenki furán nézett rám,mintha valami különleges alak lennék.-Lydiát már rengetegen észrevették,kicsit feltűnően "szépen" szokott öltözködni.Ő a  legjobb barátom 8 éve.
Az iskola folyosóján az újak mind behúzott nyakkal közlekedtek,jól láthatóan meg voltak szeppenve.Lydia viselkedése meglehetősen hasonló volt.
Aztán észrevettünk egy elég érdekes figurát.Egy magas,szőke srác tanárok kíséretében járta be az épületet.Ahogy elhaladt mellettünk,a szemét folyamatosan Lydián tartotta.A beszédén hallottam,hogy biztos nem idevalósi.
Összenéztem a legjobb barátommal.Ha a termünkbe akarunk jutni,követnünk kell a fiút.Vettem egy nagy levegőt,mintha mi sem történt volna,elkaptam Lydia karját és követtük a szőke fiút és a tanárokat.A srác nem egy alkalommal hátranézett.Könnyen észrevettem,hogy Lydiát méregeti.Elég undorítónak tartottam,hogy ilyen nyíltan csorgatja a nyálát,ráadásul egy olyan személyre,aki közel áll hozzám.

-Lydia,figyelsz?A srác folyamatosan téged néz.-súgom oda neki.-Ha zavar,bármikor leállítom.
Mindig úgy érzem,meg kell védenem Lydiát.Elvégre a legjobb barátom,aki történetes egy alacsony,néha kissé érzékeny és visszafogott lány.
A csengetésre a tanárok felkapták a fejüket,bocsánatot kértek a fiútól és otthagyták a szekrények előtt.

Aztán a fiú odalépett hozzánk.

-Anton vagyok,Franciaországból.-nézett egyenesen Lydiára.Meg tudnád mondani,merre van a 109-es számú terem?

Egyértelműen nem tetszett a srác.Nyálas francia akcentussal,szőke herceg fejjel és bájvigyorral,tömény bunkósággal.

-Bocsáss meg,de erre most nem érünk rá...-ragadtam meg Lydia vállát.Ám amikor el akartam indulni,a lány meg sem mozdult.

Lydia csak nézte a fiút.Egyből láttam rajta,hogy pár másodperc alatt teljesen belezúgott.Hiába húztam a szemöldököm,hiába tettem elég visszautasító megjegyzéseket,ő mégis így válaszolt:
-Elkísérhetlek...?

Lydia rögtön megragadta Anton karját és mosolyogva beszélgetést kezdeményezett.

-Most komolyan?!Elmész?-ordítottam utána.Persze feleslegesen.