- A barátod...?-kérdezte Anton .
-Csak barátok.-szögezem le.-Ő a legjobb barátom,már nem is tudom hány éve.Olyan,mintha a bátyám lenne,nem tudok rá máshogy gondolni.Örültem volna,ha velünk jön.Biztos tett egy kerülőutat a teremhez.
Anton pár másodpercig furcsán nézett rám,nem válaszolt.
-Na,honnan is jöttél,Anton?-töröm meg a csendet.
-Franciaországból és onnan egy kis falucskából,biztos nem hallottál még róla...és te hová valósi vagy?
Meggondoltam,hogy válaszoljak-e...talán nem kellene rögtön elárulni magamról mindent.Becsengettek,így kicsit gyorsítottunk a tempón.
-Örülök,hogy lett egy új osztálytársunk.-tereltem a szót.-Mi kezdünk a 109-es teremben.
Anton elmosolyodott.Elértük a termet,előre engedett,én pedig gyorsan leültem a Jeremy mellett lévő padba.
-Mit akarsz?-kérdezte Jeremy.
-Mi bajod van Antoninnal?Csak ezt szeretném tudni.Olyan aranyos és semmi különös nincs benne!
Jeremy a szokásos módon megint csak húzta a szemöldökét és visszanézett rám.
-Ez most komoly?Nem veszed észre?-de mielőtt befejezte volna egy tanár pont belépett és őt pedig az igazgató követte.-Hát ez meg mi a...?
Én már éreztem,hogy ez Jeremynek nem tetszik,de meg kell értenie,hogy nem vagyok porcelánból,nem kell halálra félteni.Még csak nem is vagyunk valódi testvérek!Léteznek más fiúk is,felesleges féltékenykedni,mind a ketten tudjuk,hogy a szoros barátságnál tényleg nincs köztünk több.
Aztán a tanár megszólalt:
-Bemutatom nektek az új osztálytársatokat.Ő itt Antonin Olivier,aki Franciaországból jött.A cserediák program keretében ezen az éven nálunk tanul.Szeretnél valamit mondani a többieknek,Antonin?
-Öhm,persze...Sziasztok!Mint látjátok egy kicsit izgatott vagyok,hogy fognak alakulni a dolgok.Csupán egy-két embert ismerek inne.Remélem mindenkivel jóban leszek,nem lesznek problémáink,be tudok illeszkedni közétek.Én tudtam,hogy Anton teljesen hétköznapi,normális,de nem tudtam eldönteni,most Jeremyre hallgassak,vagy a saját ösztöneimben bízzak.Talán Jeremynek igaza volt,hagynom kellett volna a fenébe.Viszont amikor Antont a mellettem és Jeremy mellett lévő egyetlen üres helyre ültették,nem törődtem Jeremy véleményével.Szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem.
Hallottam,ahogy űfelém suttog valaki:
-Lydia,figyelj!Cseréljünk helyet,én azt mondom,fura ez a gyerek.Féltelek.-aztán fölcsillant a szemem és elmosolyodtam .
-Te komolyan ennyire féltessz engem?Ez...-válaszoltam.Ám mielőtt befejeztem volna,amit mondani akartam,a tanár egyenesen előttünk állt meg,hogy kiselőadást tartson az órán való beszédről.
*6 órával később*
Az utolsó óránkról is kicsengettek.Kicsit csalódott voltam,hogy Anton nem csatlakozott hozzám rögtön.A kifelé nyomakodó tömegben próbált kapcsolatokat építeni másokkal is.Elfogott a maró féltékenység,amikor megláttam,hogy az osztály egyik legnépszerűbb,legszebb lánya egyáltalán szóba állt vele.Ó,Uram...kellett neked idehozni egy ilyen szőke franciát,hogy teljesen kikapcsolja az agyam?!
Jeremy már elindult az ebédlő felé,én pedig még mindig az ajtóban álltam,figyelve a kisétáló osztálytársakat.Antont vártam.
-Nem jössz?-kérdezte Jeremy.Határozottan jó kedve volt,amiért Anton nem lógott a nyakunkon.
Válaszul továbbra is az ajtót néztem.
-Na ne.-komorodott el egy perc alatt.
-Jer,csak nem akarom,hogy magányosan...-kezdtem,de a barátom egy intéssel elhallgattatott.
-Komolyan,magányosnak néz ki?!-int Anton felé,aki még mindig a lánnyal és néhány odagyűlt osztálytárssal beszélgetett.-Hm,valóban biztos nagyon tanácstalan,hogy barátkozzon!
-Ne csináld már!Ne légy ennyire nevetséges!
-Én vagyok nevetséges?-kérdezi felháborodottan.-Ettől akartalak megvédeni,de le se bagóztál!Tudtam,hogy ez az Antonin egy bájgúnár pöcs,akitől semmi őszinteséget nem várhat az ember?!Mit is vársz még,Lydia?Mit várhatsz el egy ilyen alaktól?Annyi őszinteség van benne,mint egy nyamvadt sorozatgyilkosban!
-Talán igazad van,én meg hülye vagyok.-nézek rá bocsánatkérően.-Viszont talán vannak őszinte sorozatgyilkosok.
Sóhajt,majd elmosolyodik.Látom rajta,hogy még mindig dühös.A kedvemért fékezi az indulatait.Előttem nem nagyon szeret balhézni,főleg nem velem.
-Hülyeség ez az egész cserediák program.Na,gyere már.Éhen döglök.
Besorakozok mellé,elindulunk ebédelni.Szent a béke.
Pár perc után valaki mögöttünk rohan,mint valami kerge.
-És velem mi lesz?-kérdezi Anton az őrült tempótól kipirult arccal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése